Nézz, láss, cselekedj!
A 2015-ös Nemzetközi Máj Kongresszust Bécsben rendezték meg. A világversenyen legélhetőbb városként végző fővároshoz méltó módon a tudományos szimpóziumok között művészeti kiállítást is szervezett az egyik HCV terápiák terén piacvezető gyógyszercég, hogy közelebb hozzák az orvosokhoz és a társadalom egészéhez a betegség érzelmi oldalát.
HCV fertőzéssel élni nagyon kemény dolog – ez mind a kiállítás megnyitón tartott beszédekből, mind a bemutatott rajzokból, fotókból, installációkból, festményekből kiderült. Amellett, hogy művészeti szempontból “jó téma” egy ilyen krónikus, a betegre fizikai és lelki terheket rakó állapot megjelenítése, a HCV fertőzés társadalmi megismertetése is aktualitással bír napjainkban.
Művész és beteg elmélyült dialógusa
A “Perspektívák – én és a májbetegség” nevű kiállítás megnyitóján Markus Peck, az EASL kongresszus főtitkára elmesélte: az egyedülálló projekt közel hozta az abban résztvevő betegeket egymással és a világ minden pontjáról meghívott művészekkel. A találkozások, beszélgetések eredményeképp a legkülönbözőbb ábrázolásokat – installációkat, videókat, szobrokat, fotókat, kreatív módon életre hívott portrékat hoztak létre az alkotók, azzal a céllal, hogy segítsenek másoknak is megérteni a betegség érintettekre gyakorolt hatását.
A HCV okozta terhek jobb megértését elősegítő program koordinátora a Valenciai Ipraművészeti Egyetem Szépművészeti fakultációja (Spanyolország) volt, s az alkotásokat az EASL Alapítványnak adományozták. A gyűjtemény több mint 125 művet tartalmaz a világ 25 országából.
A művészek előzetesen elmélyült beszélgetéseket folytattak egy-egy beteggel, hogy átérezzék, milyen hatással van ez a kór az ember életére, és az így támadt benyomásaik ihlették a kiállított műveket.
Érzelem a számok mögött
Az érintettek történetei emlékeztetnek bennünket arra, hogy mennyire fontos megértenünk a májbetegségek, és most elsősorban a HCV fertőzés okozta nehézségeket, valamint összefognunk a terápiás gondoskodás standardjainak javítása érdekében – hangsúlyozta Charles Gore, a Hepatitis Világszövetség elnöke. A művészi ábrázolásokra nézve egy pillanat alatt befogadhatjuk a HCV-teher valódi jelentését, a stigmatizáció kínjait és a reményt is, amely ma már megalapozott a gyógyulásra vonatkozóan. Csak állunk az alkotások előtt, és átéljük, amint megjelenik az érzelem a számok mögött.
Válogatás a perspektívákból
A projektben résztvevő művészeket megkérték a szervezők, hogy pár mondatban foglalják össze alkotásuk jelentését, valamint meséljék el, HCV fertőzéssel élő “múzsájuk” számára mi volt diagnózisuk megértésének legfontosabb pillanata. Az alkotások pedig valóban mély értelműekké válnak a néző számára, ahogyan szembesül a mögöttük húzódó szándék tisztaságával.
Dimitri Tolstoi fotóján látunk egy idősödő asszonyt lila kosztümkabátban, hátrasütött félhosszú frizurával és tökéletes sminkben, gyöngyfülbevalóval és a hozzávaló gyöngysorral nyakában. Kire is emlékeztet?
“Ez egy profi stúdiófelvétel. A művész klasszikus stílusban szerette volna megörökíteni modelljét, akinek beleegyezésével Erzsébet-királynés megjelenést kívánt neki kölcsönözni. Ennek oka, hogy a művész teljesen elképedt a páciens eleganciájától és szépségétől, amikor először találkoztak. A hölgy ráadásul rendkívül tájékozott volt a betegségével kapcsolatban, és a mód is lenyűgöző volt, ahogyan megbetegedésének szörnyű tényét fel tudta dolgozni. A fotós azt a végtelen boldogságot és szépséget kívánta megjeleníteni, amelyet modellje a vírus legyőzése kapcsán élt át” – írják a kiállítás prospektusában a lila kabátos, ősz hajú hölgy portréjáról.
A sokszor megrázó, érdekes, elgondolkodtató alkotások között akad néhány olyan is, amely szépségével, békéjével hívja fel a kiállításon a látogatók figyelmét. Ilyen Anna Yermolenko festménye, amely kék és piros alapszínekből szőtt mesebeli tájat és egy úton lévő karcsú nőalakot ábrázol. A vászon baloldalán egy fa látható, koronája tetején egy tarka madár ül.
“Nem számít, hogy sokaknak triviálisnak tűnik a nézet, mely szerint minden egyes embernek reménykednie kell mindenben” – vallja a festő. “Mindannyiunknak a remény által vezérelve kellene átkelnünk életünkön. Reménykedve egy jobb életben, szerencsében, sikerben, abban, hogy vágyaink valóra válnak. Ha nem ma, talán majd holnap.”
A beteg pozitív kisugárzása találkozásuk első pillanatában megragadta a művészt: “Mosolygott. Megnyerő, egyben esendő mosolya volt ez egy olyan nőnek, aki előtt még ott az egész élet.” A művész pedig őszintén reméli, hogy ez a betegség sem fogja megállítani.
(RA – varoszoba.hu)
