Tisztelt Dr. Garamvölgyi György !
Szeptember 10-én volt az utolsó menstruációm. Október 13-án a terhességi teszt pozitív volt. Október 21-én az orvos 5-6 hetes terhességet igazolt de a magzatburkot csak hüvelyi ultrahanggal tudta megnézni. November 4-én két hétre rá megállapította az ikerterhességet, de még mindig hüvelyi ultrahangot alkalmazott, mert hason keresztül nem lehetett látni. Felkerestem egy terhesrendelést kifejezetten veszélyeztetett terheseknek és ikreseknek, ahol közölték, hogy 99% esélye van annak, hogy elhalt a terhesség. Két napra rá visszarendeltek orvosi terhesség-megszakításra reggel 7-re, ahol egy utolsó pillantást vetettek a magzatburokra (mert magzatot eddig nagyítással sem lehetett látni) és a kisebbik terhesség szemmel láthatóan növekedésnek indult. A terhességre azt mondták, hogy maximum 4-5 hetes lehet.
Kérdésem rengeteg lenne, de csak röviden:
- Hogyan lehetséges, hogy egy igazolt terhesség mellé (ha el is halt) még egy létrejön? Tudomásom szerint egy időben kellett történnie max. órás késéssel, mert az "első terhességről" ultrahangkép is készült, amikor még nem is lehetett ott?
- Lehetséges-e, hogy a később észlelt terhesség burjánzásnak indul?
- Mennyi esélye lehet annak, hogy egészséges baba fejlődjön ki?
- Az elhalt terhességgel mi lesz, ha a másik tovább fejlődik?
- Milyen vizsgálat van, ami igazolná a baba egészségét amennyiben így fejlődik tovább?
Az orvosom nem tudott választ adni a kimaradt menstruációra és az időben elcsúszott terhességre, ami nem is lehetséges.
Várom megtisztelő válaszát!
31 éves nő, akinek van egy 13 éves egészséges gyermeke, a férjem 30 éves.
Amennyiben nem tud választ adni, kérem, írjon valamilyen lehetőséget, ahová fordulhatnék. Eddig két orvosnál voltam.
Tisztelettel
Tisztelt Asszonyom!
Köszönöm érdeklődését, szeretném megnyugtatni. Ha jól értettem jelenleg egy magzat fejlődik méhében. Igen, létezik olyan eset, amikor látszólag nem egyforma a növekedés, azonban ilyenkor pusztán türelemmel megjelenhet a magzat a másik petezsákban is. Természetesen a megtermékenyítés egy és ugyanazon alkalommal történt, ikerterhességekben sokszor lombikbaba (IVF-ET, pontosan tudjuk az időpontot) fejlődik. A másik terhesség ilyen korai szakaszban valószínűleg fel fog szívódni. Természetesen a fokozott terhesgondozás kötelező, sokszor kórházi körülmények között, különböző gyógyszertámogatás, gyakori UH vizsgálat mellett. Bízzon a kezelőorvosában és fogadja el tanácsait!
Üdvözlettel.